IEA 2018 Firenze – beszámoló 2. rész

Az IEA Firenzében rendezte meg 20. kongresszusát 2018. augusztus 26-30. között. A MET is ott volt. Folytatás:

Captive szenzorokkal vizsgálva a tehenészetekben fejésnél a csukló szempontjából a legmagasabb kockázatúnak a tisztítást találták. Kedvező tapasztalatokról számoltak be, de hosszas a felhelyezés, betanulást igényel és iPhone közelében nem működik. Jelenleg traktorok sebesség függő ergonómiai terhelését vizsgálják.

Az EPILIFT német gerinc tanulmány adatai szerint az élettartam dózis szignifikáns korrelációt mutat a gerincsérvvel és kondrózissal. Okként csak az akciós dózist lehetett azonosítani, illetve nők kondrózisánál az ismétlődést (a kompressziós erő, az időtartam, a műszakos dózis nem). Megelőzésként így egyedül a magas intenzitás csökkentése jön szóba. Szerszámgép-kezelők között a viselhető CUELA szenzorokkal mérve úgy találták, hogy az előrehajlás mértéke tág határok között mozgott és a kumulatív dózis növekedésével akár kétszeresére emelkedett a deréktáji panasz esélye. Amerikai kutatók szerint nem az erő és a gyakoriság, hanem a NIOSH teheremelési egyenlet ad értelmezhető összefüggést a deréktáji panaszokkal. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a munkahelyi kultúra, a felsővezetés, a jogi környezet, illetve a szabadidős tevékenységek hatását. Az életkor és az egyéni hajlam befolyása miatt nehéz megítélni a fizikai tényezők valós hatását. Holland kutatók keretrendszer javaslatukat a derékpanaszok kutatására alkalmazták. A deréktáji fájdalom kialakulásának legerősebb kockázati tényezője a korábbi deréktáji fájdalom. A foglalkozási tényezők az esetek ~37%-áért felelős, így csak ennyi előzhető meg munkahelyi beavatkozással. Véleményük szerint a jövőben a háttérben álló mechanizmusokat kellene kutatni. A következő előadó hangsúlyozta, hogy az automatizáció és a többszörösére duzzadt egészségügyi ellátás ellenére a derékpanaszok előfordulása és a társadalmi teher egyre emelkedik, s továbbra is vezető táppénzes ok. Megjegyezték, hogy a beidegzési mintázatok miatt minimum két év kell egy új emelési technika berögződéshez. A kerekasztal során egyetértettek, hogy el kell különíteni egymástól a különböző kórformákat. Felmerült, hogy ugyan a súlyok csökkentek, de a gyakoriság vagy a kedvezőtlen pszichoszociális tényezők nőttek. Igény van a pontosabb, reprodukálható, szabványosított mérési eljárásokra.

A Betegmozgatás Ergonómiájának Nemzetközi Panel szimpóziumán elsőként egy kézi betegmozgatási feladat négy lehetséges technikájának laboratóriumi összehasonlításáról szóltak. A gyakorlott személyek kisebb erőt fejtettek ki. Gyakran előfordult, hogy a ketten végezve magasabb volt az erőkifejtés. Utóbbi a rotáló mozgást alkalmazó technikánál volt a legmagasabb, s azt is kedvelték a legkevésbé a résztvevők. Az ágy fejénél lévő helyzet volt a kedvenc, de ez sokszor nem alkalmazható a valós kórházi/otthoni körülmények között. Olasz kollégák az egy éves kórházi ergonómus MSc képzésükről beszéltek. A (segéd)nővér/gyógytornász alapra építve megtanulják a környezetet felmérni (MAPO – Movement and Assistance of Hospital Patients), az eszközök helyes használatát, felkészítik őket a képzések tartására, a hatékonyság igazolására. A sikerhez támogatás, elismertség, specifikus és személyre szabott képzés és költséghatékonysági elemzés szükséges. Spanyolországban az ISO/TR12296 ajánlása alapján dolgozták ki az ergonómiai vezetők programjukat a kórházak számára. A kerekasztalon elhangzott, hogy kevés helyen vannak akkreditálva a betegmozgatási szakemberek. Felmerült, hogy érdemes-e a szakszervezeteket bevonni, kreditpontos képzéseket összeállítani. Szükséges a vezetőket bevonni, akik leginkább a munkavédelmi bírságoktól való félelmükben adnak csak pénzt. A plenáris ülésen professzor Occhipinti, ergonómus foglalkozás-egészségügyi orvos megerősítette, hogy alapvető a kockázatértékelés, melyhez egyszerű eszközök kellenek. Ilyen például az EPM Ergocheck, mely laikusoknak fordítja le a szabványt. Az adatbázisokba feltöltött előelemzett modulok, és a megoldások tárháza (http://safetyengineering.din.unibo.it/) leegyszerűsítik a folyamatot. Különösen az olyan elhanyagolt ágazatoknak van ilyenre szüksége, mint a mezőgazdaság, építőipar, takarítás).

Az idősödő munkavállalók fizikai munkájáról szóló sorozatban elmondták, hogy Dániában a korai nyugdíjazás fő oka a nehéz fizikai munka. Ugyan ergonómiai szempontból kedvezőbbek az eszközök, de nagyobb az elvégzendő feladat: a munkaintenzitás nő. Egy koppenhágai adatbázis elemzése szerint a nehéz fizikai munka összdózisának növekedése a rokkantnyugdíj esélyének növekedésével járt együtt. A következő előadásban a fizikai igénybevétel megélt és objektív műszeres (EMG, Holter, ergometria) vizsgálatával hasonlítottak össze az építőipari és egészségügyi dolgozókat. Az izomkapacitás nem különbözött a korral, de azonos megterhelés mellett nagyobb igénybevételt jelentkezett a vállban. Az építőiparban a nehezebb feladatokat a fiatalabbak végzik, ezért érzik úgy, hogy megterhelésük a korral csökken, míg az egészségügyben növekedést élnek meg. Javasolják egyszerre csökkenteni megterhelést és növelni a kapacitásokat. Dán takarítók és gyártásban dolgozó munkások kohorszában (DPhacto) a fizikai aktivitást vizsgálva nem találtak különbséget a fiatalok és az idősek között, vagyis az idősebbek nem kerülnek könnyebb munkakörbe.