Idült derékpanaszoktól szenvedő, ülőmunkát végző (döntően egyetemi) dolgozókat (n=27) véletlenszerűen osztottak beavatkozási és kontroll csoportra. A beavatkozási csoportba kerülőknek először személyes-, majd kéthavonta telefonos viselkedési tanácsadást adtak, kaptak ülő-álló munkavégzést lehetővé tevő asztali felépítményt és csuklón viselhető (30 perc inaktivitás esetén rezgéssel figyelmeztető) aktivitásmérőt. Vizuális analóg skálán (VAS) mérték a derékfájdalmat, önbevallással az üléssel töltött időt, továbbá felvették az Oswestry Életminőségi Indexet (ODI).
A naponta üléssel eltöltött idő a hat hónapos követés végére a beavatkozási csoportban 1,5 órával nagyobb mértékben csökkent, mint a kontroll csoportnál. Az ODI 8 ponttal lett alacsonyabb, s nagyobb arányban csökkent (50% vs 14%). A VAS-ban nem volt szignifikáns különbség a beavatkozási és kontroll csoport között (melynek az alacsony elemszám is indoka lehet).
A szerzők szerint működő stratégia lehet az „asztalhoz kötött”, derékfájós munkavállalók kezelésében az üléssel eltöltött idő csökkentését és a fájdalom önmenedzselését együttesen megcélzó kognitív viselkedési tanácsadás.